magyar English Deutsch polski русский

EGER ÉS TÉRSÉGE HIVATALOS TURISZTIKAI ÉS INFORMÁCIÓS WEBOLDALA

Egri Triatlon Klub

HU_SP_1000034

A kezdet.

Az Egri Triatlon Klub tíz lelkes sportolóval 1992. novemberében alakult meg. Közülük még ma is többen versenyeznek aktívan vagy veszik ki részüket a versenyszervezésben.

Néhány éven belül már az ötven főt is meghaladta a versenyzőink száma.

Akkoriban a sportág népszerűsége hihetetlen nagy volt. Egy-egy hétvégi versenyen szerte az országban néhol több száz, esetenként a kétezer főt is meghaladó volt az induló amatőr sportolók száma. Magyarországon a kilencvenes évek elején 27 000 fő igazolt versenyzője volt a sportágnak.

A triatlon sportág sajátos népszerűségét az a körülmény adta, hogy számos korcsoportban az amatőr versenyzők együtt versenyezhettek a legjobbakkal. Egész családok indultak el a nyári hétvégeken egy-egy triatlonos fesztiválra. Az unokáktól a nagypapáig mindenki választhatott kondíciójának vagy életkorának megfelelő teljesíthető távot. Sok fiatal kezdett el akkoriban triatlonozni. Egyesületünk sokáig Heves Megye egyetlen szakegyesülete volt.

 

Verseny- és tömegsport.

A klub tagjai folyamatosan értek és érnek el értékes helyezéseket a különböző ranglista vagy országos versenyeken, de újabban több nemzetközi vonatkozású dobogós eredményt is sikerült begyűjtenünk.

Néhány kiragadott eredmény a közelmúltból:

1993-ban Krajnyák György középtávon (2,5 km úszás, 80 km kerékpározás, 21 km futás) magyar bajnoki címet szerzett. A következő évben a hosszú távú (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km-es maraton futás) országos bajnokságon ért el második helyezést.

A 90-es évek végén az orvos triatlon EB-ken és VB-ken Dr. Nagy István és Dr. Sipos Péter értek el dobogós eredményeket.

Pelbárt Zoltán a 2000. év után 2001-ben is Magyar Bajnok lett tereptriatlonban a szeniorok között, de a második legjobb magyarként szerepelt a győri triatlon Európa Bajnokságon a szenior 1. kategóriában 2002-ben.

Az elmúlt években pedig főleg a hosszútávú versenyeket kedvelő tagjainkra lehettünk igazán a legbüszkébbek. Járdán Zsolt 2010-ben már 16-szoros Ironman teljesítő, Hoór Anikó is túl van a 10. ilyen kihíváson. Kovács László 2006-ban mind a fonyódi középtávú, mind a nagyatádi hosszútávú versenyt megnyerte a saját életkori kategóriájában. Eredményei elismerésével Eger város legeredményesebb szenior sportolójává választották. Laci 2007-ben is megnyerte és ezzel megvédte a hosszútávú szenior kategória országos bajnoki címét. A klub erős futóváltót is ki tud állítani, hiszen az igen előkelő 4. helyen végeztek a 2007. évi 18. Bécs – Pozsony – Budapest nemzetközi futóversenyen. Az embert próbáló triatlon sport sokoldalú versenyzőket nevel és követel. Ennek alapján klubunk több versenyzője is eredményesen szerepel több úszóversenyen illetve országos kerékpáros rendezvényeken.

A Klub tagjainak eredménylistája 2010-ben is megállja a helyét a hasonló adottságokkal rendelkező egyesületeket tekintve. Ebben a sorban az előző évekhez hasonlóan Kovács László, Repka István, Szepesi Zoltán és újabban Molnár Zsolt jár az élen, de nagyon szép eredményeket tudhat magáénak Hoór Anikó is.

László – általában - évente több mint 15 versenyen képviseli egyesületünket. Legfontosabbnak tartott eredményei a következők: Ironman OB abszolút 10. hely a nemzetközi mezőnyben – szeniorként, középtávú triatlon OB korcsoportos 3. hely, országos ultra futó versenysorozat két állomásán 1. hely, egy 2. hely, egy 3. hely. Továbbá az egri rendezésű futó versenyeken – 1 kivételével – minden alkalommal 1. hely abszolútban. A 2010-s esztendőben hatalmas versenyzéssel 2. lett a Balaton körüli ultrafutóversenyen, de megnyerte a Tisza-tó körüli 70km-s verseny egyéni számát is.

Hoór Anikó 2008-ig főleg a hosszútávú kihívásokat kereste és győzte le azokat. Melegítésként az orfűi rövidtávú duatlon OB-n absz. 3. lett, majd 8. a cseh ironman-en. Ezek után 2. helyezett lett a németországi tripla ironman világkupán és 1 hónappal később a bonyhádi dupla Ironman világkupa futamon is ezüstérmet szerzett. Utóbbi két eredménye alapján Anikó lett az összetett Világkupa győztese(!). Ezt az eredményt magyar női versenyző meg sem tudta közelíteni az elmúlt 2 évben.

Erdélyi Nándor két olimpiai távú triatlon versenyen is nyert az U23-as korosztályban az olaszországi Bariban és a németországi Neufeld-ben. Nyári sérüléséig több magyarországi kerékpárversenyen is a mezőny első harmadával ért célba.

A rövidebb távú triatlon és duatlon versenyeken elsősorban Molnár Zsolt, Szepesi Zoltán, és Pelbárt Zoltán jeleskedett. Molnár Tiszaújvárosban és Kiskörén állt a dobogón, de többször végzett még az első hat hely valamelyikén. Zsolt ebben az évben megnyerte a szenior kategóriát a Közép Európai Körversenyen. Pelbárt Zoltán 2010-ben két magyar bajnoki bronzot szerzett a Palóc Triatlonon illetve a Fadd-dombori sprint OB-n. Ősszel a Budapesti Triatlon Világbajnokságon pedig a legjobb magyar eredményt érte el a saját kategóriájában.

Repka István is sikerrel csatlakozott a hosszútávú versenyek élmezőnyéhez. Rengeteg verseny-kmt gyűjtött az ultrafutások alkalmával, ráadásként már többszörös dobogós a nagyatádi ironman és a középtávú OB-ken a  korcsoportjában. 2009-ben a második helyen végzett az ultrafutók országos pontversenyében, de szépen mutatkozott be a rövidtávú triatlon VB-n is.

A triatlon sport által követelt sokoldalúság több klubtagunknak is jól kamatozott az elmúlt években. Szepesi Zoltán és Pelbárt Zoltán 2008-ban több mint 10-10 félmaratoni futóversenyen ért el előkelő korosztályos eredményt, de a hosszabb távokon is jól teljesítettek. Pelbárt Zoltán a Less Nándor emlékverseny 26 km-s távján az elmúlt 13 év legjobb szenior idejét futotta. Szepesi Zoli a futások mellett az úszómedencében is öregbítette a klub hírnevét hiszen több dobogós eredményt ért el különböző távokon.

Feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy dobogós helyeket elért versenyzőink mellett sokan indulnak úgy egy-egy versenyen, hogy nem az eredmény a fontos hanem a részvétel. Céljuk főleg a rendszeres mozgás mellett az egészségük megóvása. Jelenlétük a klub életében ugyanolyan fontos, mintha bajnokságot is nyernének!

 

Versenyrendezés.

Egyesületünk tevékenyen részt vállal a megyei triatlon - duatlon sport szervezésében is. Több alkalommal rendeztünk már olyan diákversenyt, ahol az induló száma meghaladta a háromszázat.

Eger és az Ostorosi tó egyedülálló természeti adottságait kihasználva megalakulásunktól kezdve minden évben megrendezésre kerül a már hagyományos tereptriatlon versenyünk. A Magyar Triatlon Szövetség már öt ízben bízott meg bennünket a Magyar Bajnokság lebonyolításával. A klubunk által megszakítás nélkül rendezett tereptriatlon versenynek van Magyarországon a legrégebbi hagyománya. Az egyedülálló helyszíni adottságok kiváló lehetőséget biztosítanak mind a rendezőknek, mind a versenyzőknek. Versenyünk – a kezdetektől – immár 5. éve stabil állomása az országos tereptriatlon (X2S – Cross to Save) sorozatnak. 2007-ben és 2008-ban az egri – ostorosi versenyen indult a legtöbb résztvevő. Az évek alatt kitapasztalt távok arányai (700m úszás, 18-20 km terepkerékpározás, 6 km terepfutás ) teljesíthető kihívást jelent minden korosztálynak, de a kevésbé edzettek is jönnek versenyezni, akik váltóan mérhetik össze tudásukat.

A 2008. évi versenyünkről a Bringa tv mintegy 5 perces összefoglaló filmet készített, ami heteken keresztül népszerűsítette a tereptriatlont, versenyünket augusztus, szeptember hónapokban. A film többek között az alábbi címeken érhető el: www.olimpia.hu, www.nemzetisport.hu, www.velo.hu, www.bringatv.hu, www.3x2s.hu. Augusztus hónapban a www.olimpia.hu oldal messze a legolvasottabb(!) portál volt Magyarországon.

A verseny gördülékeny és eredményes lebonyolításában segítségünkre vannak az alábbi civil egyesületek: Egri Testedző Club, Egri Spartacus, Tempo Sport, önkormányzati létesítmény igazgatóság és további piaci szereplők, vállalkozások akik főleg a technikai anyagok biztosítása, hangosítás, időmérés és eredményközlés, sokszorosítás terén adnak szinte pótolhatatlan támogatást. Egyesületünk tagjai mellett általában 10-15 sportszerető civil segíti munkánkat, akik sokszor kedvet is kapnak a triatlon kipróbálásához, de szívesen úsznak, kerékpároznak, futnak velünk. Nélkülük nem tudnánk gördülékeny szervező munkát végezni se a dolgos hétköznapokon, se a versenyrendezés idején.

 

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK :